Tél volt,
tél volt, tündéri volt
Öröm
sütött az ég falán
De nem
volt ott se nap se hold
Csillár
világított talán.
Hó
pillangók hulláma folyt
Rajzottak
fel le hópihék
Barack
virágja áramolt
Hideg se
volt, se fagy, se jég.
Néztem,
hogy mind ábránd oson
Sereg
bárány a télen át
Rebegve
gyermekhangokon
Utánok
angyal szárnya szállt.
Harang
zendült vagy óramű
Mely
régen holt időket old
Oly méla
mód, oly halk nemű
Emlékkel,
mely igaz se volt.
Derengtek
muszka templomok
Viaszból
sárgán bíboran
S kék
pályaudvar, ott forog
Csudás
vonat, de színarany!
Mily túl
jó jóság szendereg,
Jaj
andalító enyheség,
Jönnek
hasas hóemberek
Kezdvén nevettetető
mesét.
Hipp hopp
lett boldog alkonyat
Dalszó
sóhajt és szenderül
Meleg hó
érte arcomat
Farsang
vihogva ment elül.
Szép báli
nép mazúrozott
Előre nem
tudva hova
Süppedt
búval húrozott
Bőgő s
iszkolt velük tova.
Nézett
egy rózsa lelkű mécs
A hóra
messze bágyatag
Hullt
rózsaszín semmittevés
Hívott
ünnepre vágyakat.
Én ültem
lágy szánon vele
Hölgyemmel,
rám és rám omolt
Hév
illattal lehelt tele
Ily kéj
szívemben sohse volt.
Tucat sor
ablak csupa tűz
Rubint
tetőjű palota
Onnan
langall epesztve szűz
Zenézés,
szállj szán, szállj oda!
De lett
barnább, barnább sötét
Láttam
terjengni szaporán
Leheletem
gomoly ködét
Szívfájdalom
szakadt le rám.
És ott
vonultak száműzött
Foglyok,
kiknek nincs nap se éj
Hajolva
mély átkok között
Örökös
árvaság felé.
Bukdácsoló
banyák papok
Sintérek
sánták púposok
Kapott
mind hajba és kapott
Pofont s
gödrökbe bujdosott.
Hallottam
sok farkas lohol
A hó
bomolt, omolt, borult
Ordítva
távol valahol
Hullt
bánat, hullt éj, hullt a múlt.
És sírva
mint a szél sovány
Halottak
szöktek feketén
Pillantottam,
hogy halovány
Képpel
köztük sietek én.
Mint
ájulat mely még feled
S mint
révedt szó gégételen
Úgy
hallatszott hogy: ég veled
S elmúlás
hullott végtelen.
Kormos
jaj jött, vak kocsisok
Hörögtek
halvány módra: hó!
Rá csend
lett, tébolyult titok
Mert
mindent elnyomott a hó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése